Egyre több helyen látom, hogy 8-9 éves gyerekekhez matektanárt keresnek.
Ez legtöbbször nagy tévedés! Miért?
Általános iskolában az aló és a felső tagozat tananyagban és elsajátítandó képességekben is lényegesen különbözik. Az első 4 osztályban jórészt és elsősorban az alapkészségek elsajátítása történik: olvasás, írás, alapműveletek, számfogalom, egyszerű szövegértés, stb. A tanító feladata ezen készségek kialakulásának elősegítése, fejlesztése normál esetben. (Itt most a különleges esetekre, mint diszlexia, diszkalkulia nem térek ki.)
A matektanár feladata ott kezdődik, amikor a gyermek már stabil az alapműveleteket illetően, azaz tud magabiztosan számolni, van számképe, és tisztában van az egyes műveletek fogalmával.
Tud segíteni egy matektanár alsósoknak is?
Valamennyire igen. Viszont mivel elsősorban nem ebben az anyagban van benne, nem napi feladata ezen készségek finomítása, így feltehetően szűkösebb eszköztárral rendelkezik tanító kollégáinál. És akkor itt csak a tanárokról beszéltünk.
A kedves „szomszéd lány”, aki gimis/egyetemista és hobbiból korrepetál, szintén lehet, hogy van, amiben tud segíteni, de önmagában nem biztos, hogy szakszerű és megfelelő segítség.
Azt javaslom, hogy alsó tagozatos gyermekhez magántanárnak lehetőleg tanítót válassz! Ajánlok neked szívesen én is olyan szakembert, akire vakon rábíznék bárkit.
Én csak abban az esetben vállalok alsó tagozatosokat, ha negyedikesként már a felvételi gondolata felmerült, és a számolás stabilan megy.
Amennyiben viszont ilyen jellegű segítségre van szükséged, vagy nem látod rendszerben a tanultakat, várlak sok szeretettel. Legyen szó felvételiről, érettségiről, keress bátran, írj az anna@matekflow.hu-ra.
